Szabó Krisztián második hellyel debütált az Euro RX-ben

Az egész hétvége során az élmezőnyben szerepelt, végül pedig dobogóra állt Szabó Krisztián Loheacban, első Supercar Európa-bajnoki versenyén. A figyelemreméltó bemutatkozással csapata, az EKS is elégedett.

A Supercar Európa-bajnokság (Euro RX) negyedik fordulóján, a franciaországi Loheacban egy ralikrosszos berkekben jól ismert, a kategóriában mégis újonc pilóta is felbukkant a mezőnyben: a kétszeres Super 1600-as Európa-bajnok Szabó Krisztián, aki Mattias Ekström csapata, az EKS színeiben vágott neki idei első nemzetközi kontinensversenyének. A tempót első nekifutásra sikerült felvenni: a 26 éves pilóta első helyen zárta a szombati első kvalifikációs futamot. A négy kvalifikációs futamon sorban 1., 2., 4. és 4. pozícióban végzett, melyek 2. helyet értek a köztes eredménylistán. Ezt a második elődöntőben újabb 1. hely, majd a hétvége megkoronázásaként a fináléban 2. pozíció követte a rendkívül népes, összesen 80 ezer fős francia közönség előtt.

„A mai nap első fele nem sikerült annyira erősen, a Q3-at a nagy csaták pecsételték meg” – értékelte a vasárnapi eseményeket az Audi S1 Supercarral versenyző Krisztián. „Az utolsó előtti körben Marklund a jokerről jött vissza. Én kicsit előrébb haladtam, ő elkapta az autóm hátulját, és mind a ketten kiforogtunk. Ezzel elég sok időt buktam, így lettem negyedik. A Q4-ben a negyedik rajthelyről megpróbáltam külső íven körbeérni, de nem igazán jöttek be a számításaim. Itt is negyedik lettem, de az összesítettben, a köztes eredménylistán simán meglett a második pozíció.”

„Az elődöntő előtt megint elkaptam a fonalat, a pole-pozícióból simán megnyertem a sajátomat, az egy jó kis futam volt. Tudtam, hogy a döntőre gyorsulnom kell még egy kicsit, és örülök, hogy sikerült is rátennem egy lapáttal, amikor szükség volt rá. Az első két kanyarban volt egy kicsi lökdösődés, azt követően azonban kitisztult a verseny, és különösebb problémák nélkül behoztam az autót a második helyre. A francia srác, Raymond, akivel már a hétvége előtt számoltam, behúzta a döntőt. Jobb pozícióban volt nálam, gyorsabb volt az autója, otthon versenyzett és mégiscsak jobban ismeri a Supercart, mint én kezdőként, ezért azt hiszem, elégedett lehetek elsőre egy második hellyel. Elég konstans köridőket sikerült teljesítenem, leszámítva az elsőt és a jokert egy-két tizeden belül autóztam, még a hatodikban is, amikor a gumik már eléggé elmelegedtek és elkoptak. Elégedett lehetek elsőre egy második hellyel.”

A hétvége tükrében nem meglepő, hogy a kétliteres, turbós géposztály gyorsan belopta magát a 2018-ig ralikrosszban és korábban autókrosszban 1,6-os motorokkal versenyző pilóta szívébe: „Mindenképpen úgy érzem, nekem való ez a kategória, szeretném itt folytatni, idén még egy versenyem hátravan. Különösen örülök annak, hogy a csapat is örült, láttam rajtuk, hogy őszintén boldogok és elégedettek velem. Két hét múlva következik Riga, ahol szeretnék eggyel előrébb lépni!” – tanúsította a 26 bajnoki pontot is begyűjtő versenyző, hogy az ünneplés mellett már gondol a következő bevetésre is.

A francia verseny eredménye (Euro RX): 1. Cyril Raymond (francia, Peugeot 208); 2. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1); 3. Anton Marklund (svéd, Volkswagen Polo); 4. Thomas Bryntesson (norvég, Ford Fiesta); 5. Jere Kalliokoski (finn, Renault Clio); 6. Reinis Nitiss (lett, Ford Fiesta).

A következő verseny: Riga, Lettország, szeptember 15-16.

The post Szabó Krisztián második hellyel debütált az Euro RX-ben appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS