Birkózó-vb – Hatos és Szmik kiesett

Hatos Gábor és Szmik Attila is gyorsan kiesett a taskenti birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a magyar szabadfogásúak számára véget ért a viadal.

    A 74 kilogrammban szereplő olimpiai bronzérmes Hatos az idei Ázsia-bajnok iráni Reza Afzalipaemamitól kapott ki első mérkőzésén, ezután pedig már csak a vigaszági szereplésben bízhatott, ám legyőzője rögtön a következő fordulóban vesztesen hagyta el a szőnyeget – a magyar szövetség beszámolója szerint.
    Szmik (97 kg) ugyanígy járt, mivel az őt a nyolcaddöntőben simán, 5-0-ra lelépő kínai Csang Hszüe-ji technikai tussal kikapott a később világbajnokká előlépett orosz Abduszalam Gagyiszovtól.
    Az ötfős magyar szabadfogású válogatott egyetlen mérkőzést nyert a két nap során. Ezt a 86 kilós Veréb István hozta össze hétfőn az első szőnyegre lépésekor.
    Szerdán a nők versenyei kezdődnek meg az üzbég fővárosban. A magyar színeket a harmadik napon a tavaly 59 kilogrammban világbajnok Sastin Marianna képviseli majd a 60 kilós súlycsoportban.
    Eredmények, férfiak:
    65 kg, világbajnok:
   Szoszlan Ramonov (Oroszország)
2. Seyed Mohammadi Pahnekalaei (Irán)
3. Mihail Szava (Moldova) és Mandakhnaran Ganzorig (Mongólia)
    74 kg, világbajnok:
   Gyenyisz Cargus (Oroszország)
2. Szoszuke Takatani (Japán)
3. Jordan Burroughs (Egyesült Államok) és Livan Lopez (Kuba)
    97 kg, világbajnok:
   Abduszalam Gagyiszov (Oroszország)
2. Hetag Gozjumov (Azerbajdzsán)
3. Valerij Andrijcev (Ukrajna) és Samil Erdogan (Törökország)

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!