Mi lett veletek, U20-as hősök?

image

Amikor fél évtizede, 2009. október 16-án bronzérmes lett a magyar válogatott az U20-as világbajnokságon, azt hihettük, a játékosok megváltják a futballvilágot. Aztán legtöbbjük klubszinten sem ért el túl nagy sikereket, nemhogy felnőtt válogatottságig vitte volna. Mi lett az U20-as vb-hősökkel? Ennek nézett utána az utanpotlassport.hu.

Nagy-Pál Tamás/Pusztai Viola • 2009. október 16-án igazán derűsen láttuk a magyar futball jövőjét. Nem, nem volt rajtunk rózsaszín napszemüveg. Csak miután az U20-as világbajnokság bronzmérkőzésén válogatottunk tizenegyesekkel nyert Costa Rica ellen, elkezdtünk abban hinni, hogy legközelebb a dobogón álló fiúkat – úgy együtt – már a felnőtt világbajnokságon látjuk viszont. Aztán eltelt fél év és ismételten arcul csapott bennünket a nagy magyar futballvalóság: a vb-diadal után U21-es csapatunk még megverte hazai pályán a Mario Balotellivel felálló olaszokat, ámaz Eb-re már nem jutott ki.

Ennél sokkal elkeserítőbb tény, hogy az U20-as futballhősök közül szinte senki sem futott be komoly karriert. Legtöbbjük a hazai első és másodosztályú bajnokságban játszik, ha nem épp a kispadot koptatja, akik pedig külföldön próbáltak szerencsét, cseberből vederbe estek.  A válogatottban eddig csupán öten mutatkoztak be…

Forrás: origo.hu

 •  Forrás: origo.hu

Balajti Ádám. 2010-ben Diósgyőrből Debrecenbe szerződött, ahonnan először kölcsönbe az Újpesthez, majd az MTK-hoz vezetett az útja. Az előző szezonban került a Mezőkövesdhez, jelenleg is az NB II-es klub játékosa. A felnőtt válogatottba nem hívták meg.

Dudás Ádám. A Győr középpályása rövid paksi kitérővel azóta is az ETO-t erősíti, de aktuálisan finoman szólva sem lehet alapembernek nevezni, az előző és idei kiírásban összesen tizenhárom meccse van az NB I-ben. Előtte viszont két évadon át meghatározó játékos volt, a tavaly tavasszal bajnoki címet ünnepelhetett. A nemzeti tizenegyben azonban soha nem szerepelhetett.

Debreceni András. A középső védő a vb után alapemberré vált a Honvédban, rövid időn belül túl volt a századik mérkőzésén is és közben Egervári Sándor válogatottjában is bemutatkozhatott. Ennek ellenére ő is a kispesti átigazolási politika áldozata lett: utolsó szezonjában közölték vele, hogy vagy szerződést hosszabbít vagy a B csapatban találja magát. Utóbbit választotta, így tavaly nyáron úgy kellett új klubot találnia, hogy alig volt élvonalbeli meccse a szezonban. Végül Tomiszlav Szivics szavazott neki bizalmat és Diósgyőrbe vitte. Miskolcon azonban nem tudott meghatározó emberré válni, eddig másfél év alatt összesen kilenc bajnoki mérkőzésen volt kezdő. A válogatottban egyszer lépett pályára 2012-ben a csehek elleni barátságos meccs hosszabbításában.

Futács Márkó. Igazi vándormadár, 2009 óta hét csapatot járt meg, sorrendben: Werder Bremen, Ingolstadt, Portsmouth, Leicester (rövid ideig kölcsön a Blackpoolban), Diósgyőr, Mersin.  A legutóbbi szezonban a DVTK-ban kilenc gólt szerzet, amellyel felhívta a volt szövetségi kapitány, Pintér Attila figyelmét is. 2014 márciusában mutatkozott be a válogatottban a finnek ellen, majd az albánok és kazahok elleni barátságos meccsen is pályára lépett.

Forrás: origo.hu

 •  Forrás: origo.hu

Gosztonyi András. A bronzérem megszerzése után bemutatkozhatott az MTK színeiben az NB I-ben. Megbízható teljesítményt nyújtott a középpályán, amire Olaszországba is felfigyeltek, a Bari vette kölcsön. Mindössze két mérkőzésen lépett azonban pályára, mígnem szerződtette a Videoton. Első idényében rögtön bajnoki címet ünnepelhetett a székesfehérváriakkal, huszonhárom mérkőzéssel és három góllal vette ki belőle a részét. A következő szezonban azonban nem volt megelégedve a játéklehetőség mennyiségével, így továbbállt Diósgyőrbe. Jelenleg is a miskolciak játékosa, válogatottság nélkül.

Gulácsi Péter. 2009-ben felkészülési meccsen már számított rá a Liverpool , de bajnokin csak a kispadig jutott. 2010 tavaszán kölcsönbe került a harmadosztályú Tranmere Rovershez. 2011-től a Hull City csapatában szerepelt szintén kölcsönben. 2013 nyarán szerződött a Red Bull Salzburghoz, és rövid időn belül ő lett az elsőszámú kapus. Már az előző szezonban is ő védte az osztrák Bundesligában, illetve az Európa Ligában csapata kapuját és ez idén sincs másképp. A válogatottban eddig kétszer lépett pályára, májusban Dánia ellen debütált és vele kezdődött a névsor az észak-írek ellen is.

Kiss Máté. Győrben játszott 2009-ben, majd Siófokra és Mezőkövesdre került kölcsönbe. Jelenleg a másodosztályú Gyirmót játékosa. Felnőtt válogatottsága nincs.

Koman Vladimir. A korosztály egyik legtehetségesebb játékosa, aki már 16 évesen Olaszországban játszott, 18 évesen debütált a Serie A-ban. A Sampdoria játékosa volt 2012-ig (közben szerepelt kölcsönben a Bariban és az Avellinóban), utána rövid ideig a Monacót erősítette, hogy aztán az orosz másodosztályú FC Krasznodarban kössön ki . Kezdetben rendszeres játéklehetőséget kapott, de később már nem számított rá a szakmai vezetés és a klub 2013 szeptemberében kölcsönadta az FC Uralnak. 2014 nyarán közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a Krasznodarral, azóta nincs csapata. A válogatottban eddig harminchat alkalommal szerepelt, hét gólt lőtt. Utoljára májusban, a dánok lépett pályára, Dárdai Pál érthető módon nem küldött neki meghívót a románok elleni meccs előtt.

Korcsmár Zsolt. 2010-ben Újpestről igazolt a norvég Brann Bergenhez (előbb kölcsönbe, majd végleg), 2013 nyarán a másodosztályú német Greuther Fürthhöz szerződött. Jelenleg is a klub játékosa, rendszeresen játszik a bajnokikon. 2011-ben debütált a válogatottban Izland ellen, azóta huszonnégyszer húzhatta magára a címeres mezt. A románok elleni bukaresti Eb-selejtezőn is pályán volt.

Kovácsik Ádám. 2007-ben szerződött az olasz Reggina Calcio csapatához, az elmúlt években kölcsönben szerepelt a Foligno Calcioban, a Paviában és a Carpiban. Jelenleg is a Reggina játékosa. A válogatottnál nem vetődött fel a neve.

Forrás: blog.hu

 •  Forrás: sportgéza.hu

Megyeri Balázs. A ferencvárosi kapus egy évvel a bronzérem után a görög Olimpiakosz Pireusz játékos lett. Első szezonjában még csak harmadik számú hálóőr volt, a következőben viszont már rendre vele kezdődött a csapat összeállítása. Szerepelt a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is, bajnoki címet és kupát is nyert, valamint megválasztották a szezon legjobb hálóőrének Görögországban. A következő évadban is duplázott klubjával, de már egyre kevesebb lehetőséget kapott, mostanra pedig már egyértelműen nem ő az első számú portás. Válogatottsága még nincs, de Dárdai Pál keretének a tagja.

Németh Krisztián. Koman Vladimir mellett az egyiptomi hősök közül a legnagyobb tehetségének tartották. A vb után visszatért Liverpoolba, de gyorsan lepasszolták kölcsönbe az angol másodosztályú Blackpoolba. Első mérkőzésén arccsonttörést szenvedett a támadó, többet nem is lépett pályára. Következő állomáshelye a görög AEK Athén volt – szintén kölcsönben – ahol bajnokin és Európa Liga mérkőzésen is szerepelhetett, de mindössze három gólt szerzett. Ezután újabb sérülés és klubváltás következett, az Olimpiakosz Pireusz vásárolta meg, de kölcsön is adta a Volosznak, majd az MTK-nak, végül a holland Waalwijknak, ahol először tudott huzamosabb ideig játszani, de ismét csak három találatra futotta. Időközben a válogatottban is bemutatkozott és a holland első osztályban szereplő Roda labdarúgója lett. Negyvenöt mérkőzésen tíz gólt szerzett, de a nyártól már nem tartottak idényt a szolgálataira, jelenleg nincs csapata. Németh válogatottsága egészen tizenötig kúszott fel, az észtek ellen gólt is szerzett, de Dárdai Pál  – érthető módon – nem postázott meghívót neki.

Présinger Ádám. A magyar élvonalban a Videoton színeiben  mutatkozott be 2009-ben. Hiába szerzett első mérkőzésén gólt, inkább a második csapatban jutott szóhoz, illetve a Vasashoz került kölcsönbe. 2011-ben a Pápa játékosa lett, rendszeresen játéklehetőséget kapott  az ott töltött három év alatt, az idei szezon végén viszont a jelenleg az NB II-t vezető Gyirmóthoz szerződött. A válogatottban nem került szóba a neve.

Simon András. A 2009/10-es szezonban a Liverpool kölcsönadta a spanyol Córdobának, de mire beverekedte magát a kezdőcsapatba, elszakadt a combizma. Ennek ellenére a klub megtartotta volna, de a Liverpool végül visszarendelte Angliába. 2010 decemberében aztán szerződést bontott az angolokkal, és a holland Excelsiorhoz igazolt. Ott azonban fél év alatt csak egy meccsen játszott. 2011-ben négy éves szerződést kötött a Győri ETO-val, ez alatt megfordult a Sopron, a Pápa NB I-es és a Haladás NB II-es csapatában is. Jelenleg a Paks játékosa. Nem került a válogatottság közelébe.

Simon Ádám. A Haladás játékosaként szerepelt Egyiptomban, ahol az NB I-ben is bemutatkozott, majd külföldre vette az irányt, az olasz Palermo szerződtette. Egyetlen mérkőzésen sem szerepelt azonban, és Bari kölcsönadása sem sült el túl jól, így 2012-ben visszaszerződött Szombathelyre, ahol alapembere volt a gárdának. A nyáron lecsapott rá a Videoton és eddig minden bajnokin szerepelt a szezonban a veretlenül éllovas alakulatban. Válogatott mérkőzése azonban neki sincs.

Forrás: foci.blog.fn.hu

 •  Forrás: foci.blog.fn.hu

Szabó János. Egervári Sándor felfedezettje Pakson kezdett focizni, fél éves siófoki kitérőt kivéve, nem is játszott más NB I-es klubban. Jelenleg is a tabella negyedik helyén álló csapatot erősíti. A válogatottban idén mutatkozott be még Pintér Attilánál a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen.

Szekeres Adrián. Az egyiptomi torna után még három évig nevelőklubját, az MTK-t erősítette a védő, az együttessel megjárta a másodosztályt is. Két éve a Videotonba igazolt, ahol azonban nagyon kevés játéklehetőséget kapott. Az előző szezonban a bennmaradást kiharcoló Puskás Akadémia játékosa volt kölcsönben. Székesfehérváron továbbra sem tartanak rá igényt, így egy újonchoz, Dunaújvárosba került. A válogatottban nem mutatkozott be.

Takács Péter. Diósgyőrben maradt még egy szezonra a vb után, aztán a Pápa játékos lett. Egyetlen évad után azonban előbb kölcsönbe, majd végleg visszakerült Miskolcra. Idén januárban a Mezőkövesdé lett, de a kieséstől már ő sem tudta megmenteni a gárdát, jelenleg az NB II-ben játszik. Nincs válogatottsága.

Tóth Bence. 2009-ben már rendszeresen játszott a Ferencvárosban, de 2012-ben Pápára igazolt. Itt egy idényt töltött el, majd továbbállt Paksra, jelenleg pedig az NB II-es Szolnok játékosa. Térdsérülésből lábadozik. A válogatottban nem lépett pályára.

Varga Roland. Bresciából ment a világbajnokságra, ahol nem sikerült beverekednie magát az első csapatba. Fél szezonra már 2010-ben hazatért Újpestre kölcsönbe, két évvel később pedig végleg: a Győr támadója lett. Rögtön tizenkét góllal járult hozzá a bajnoki címhez, azóta is kirobbanthatatlan gyakorlatilag a kezdőből. A válogatottban volt klubedzőjénél, Pintér Attilánál három felkészülési mérkőzésen is szerepet kapott, ezeken két gólt szerzett.

Zámbó Bence. A Győr játékosa volt tavaly nyárig, de folyamatosan kölcsön adták, a Diósgyőrbe, az MTK-ba, majd Kaposvárra. A Rákóczi le is igazolta, így részese volt a tavalyi kiesésnek. Igaz nem teljesen, ugyanis még a télen elzavarták, így a másodosztályú Tatabányába került. A nyáron csapatot váltott, osztályt nem, most az Ajka védelmét erősíti. A válogatottság természetesen nála sem jött szóba.

– See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/10/16/mi-lett-veletek-u20-as-hosok-2/#sthash.Ox19W6rG.dpuf

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!