Balla Virág duplája

Kopasz Bálint a rövidebb távon is nyert, Balla Virág két aranyérmet zsebelt be szombaton, az 500-as négyes pedig visszavágott az 1000-es négyesnek a Szolnokon zajló országos bajnokságon.

Az ob második napjának délutánján az 500 méteres döntőket rendezték meg. A férfiak király száma, a K1 1000 méter megnyerése után másnap Kopasz Bálint 500-on sem talált legyőzőre, bár Noé Bálint meglehetősen megszorongatta, hiszen a győriek klasszisa csak 0,2 másodperccel tudott győzni.

A nők ugyanezen számában Hagymási Réka nyert az 1000 méteren diadalmaskodó Fazekas-Zur Krisztina előtt. Utóbbi versenyző párosban Kovács Petra Sárával nyerni tudott, így második aranyérmét is megszerezte.

Szintén két aranyérmet nyert, csak egy nap alatt Balla Virág, aki előbb kenu egyesben állhatott fel a dobogó második fokára, majd párosban Devecseriné Takács Kincsővel is behúzták a kötelezőt. A férfiak ugyanezen számában a Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán egység ért elsőként a célba, míg egyesben Bodonyi András nyert Kiss Tamás és Hajdu Jonatán előtt.

A férfi kajak négyesek versenyében a két világbajnoki induló egység csatáját hozta az 500 méter is, a papírformának megfelelően a Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Tótka Sándor kvartett magabiztosan verte az Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek hajót, visszavágva ezzel az 1000 méteren elszenvedett vereségért. Tóth és Kulifai a párosban szerzett aranyéremmel vigasztalódott.

A női kajakosoknál a Gazsó Alida Dóra, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra világbajnoki négyes tagjai nem állnak rajthoz a hétvégén egyetlen számban sem, távollétükben pedig a Szendy Lilla Katalin, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes, Szénási Zsófia egység nyert.

A férfi kenu négyesek versenyében Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás és Bakó Tamás, míg a K2 vegyes 200-as döntőben a Kovács Petra Sára és Lazur Barnabás páros győzött.

Vasárnap a 200 és az 5000 méteres versenyekkel zárul az ob.

The post Balla Virág duplája appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS