„A McLarennek sokat kell még tanulnia” – Verstappen
A négyszeres F1-es világbajnok szerint ha jobban menedzselte volna a szezont a McLaren, akkor Lando Norris megnyerhette volna az egyéni címet is.
világbajnokságok hírei
A négyszeres F1-es világbajnok szerint ha jobban menedzselte volna a szezont a McLaren, akkor Lando Norris megnyerhette volna az egyéni címet is.
Sorsoltak a hazai rendezésű teke-világbajnokságra. A világverseny helyszínén, a székesfehérvári Alba Arénában, nemzetközi sajtótájékoztató keretében derült ki, hogy az egyes válogatottak milyen csoportban kezdik meg a küzdelmeket a jövő évi világbajnokságon.
A férfiak a „B” jelű kvartettbe kerültek, ott Ausztriával, Olaszországgal és Dániával csapnak össze. A nők is a B-csoportban lesznek érdekeltek, és a románok, a franciák, valamint a lengyelek ellen gurítanak. A négyes csoportokból – a körmérkőzések után – az első kettő jut a nyolc legjobb közé, onnan pedig egyenes kieséses rendszer vezet az érmekig.
A sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte, a felnőtt vb előtt utánpótlás világversenyeket is láthatnak a nézők majd jövőre. „Közel három héten át zajlanak majd a versenyek és remélhetőleg sok szurkoló érkezik Székesfehérvárra Magyarországról és külföldről is” – mondta a polgármester.
Pintyőke Marcell, a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetség elnöke emlékeztetett: 2013-ban volt utoljára teke-világbajnokság hazánkban. „Akkor Zalaegerszegen mind a női, mind a férfi kategóriában magyar világbajnokokat avattunk. Ezúttal reális cél lehet a legjobb négybe kerülés mindkét válogatott esetében.” – tette hozzá az elnök.
A világbajnokságot 2025 május 22. és június 7. között bonyolítják le. A vb versenykiírása szerint először az U15-U19 Világbajnokságon szurkolhatunk a magyaroknak, majd május 27-étől a felnőtt csapat-vb következik.
Fotók: Besenyei Gergely
Az év utolsó „rendes” Pitwalljában összegeztük az utóbbi hét F1-es híreit: a 2025-ös és 2026-os változásokat, a szezonzáró tesztet, Hamilton helyzetét és mindent, ami a múlt héten történt.
Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb lapszáma, benne a 2024-es F1-es és autósportos idény összegzésével, értékelésével, elemzésével.
Yuki Tsunoda úgy hallotta, hogy lenyűgözte a Red Bullt a visszajelzéseivel a szezont követő F1-es teszten. Várja a pilótákkal kapcsolatos döntést.
Dr. Helmut Marko és Toto Wolff is arról beszélt, hogy a jelenlegi 24 versenyhétvége ennyi utazással, ilyen időzítésekkel fenntarthatatlan, változtatni kell.
Saját hétéves kisfián tapasztalta meg, hogy a káromkodások kérdésében igaza lehet Mohammed ben Sulayemnek: ebben a témában az FIA-elnök mellett áll Toto Wolff.
Egy dolgot emelt ki Lewis Hamiltonnal kapcsolatban George Russell: a hétszeres világbajnok ráirányította a figyelmét egy fontos feladatra.
Melbourne-ben, márciusban indul majd az idény, és Abu Dhabiban, decemberben ér véget: nézzük át az F1 2025-ös versenynaptárát.
Továbbra is esélyes a felsőházi rájátszásra a Kassa. A sárga-kékek az alsóházban telelnek, de közel állnak ahhoz, hogy a felsőházban folytassák a bajnokságot.
Egygólos vereség után jöhet az év végi pihenő Kassán. A többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa Nagyszombatban lépett pályára a Szlovák Labdarúgó Niké liga 18. fordulójában és végül 1-0-ra kikapott.
Szórványos helyzetekkel kezdődött a találkozó, de ezen az összecsapáson mindössze egy gólt láthatott a közönség. Az 59. percben Kratochvíl megoldása döntötte el a 3 pont sorsát. A kassaiak Zsolnán kezdik a tavaszt majd. Az első bajnoki mérkőzés február 8-án, szombaton lesz.
Trnava (Nagyszombat) – FC Kassa 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kratochvíl (59. p.)
Trnava: Frelih – Holík, Štetina, Tvardzik, Mikovič – Zeljkovič – Kratochvíl, Ofori (87. Procházka) – Daniel, Paur (70. M. Ďuriš), Azango (81. Pich). Edző: Michal Gašparík.
FC Kassa: Kira – Kružliak (61. Jakubko), Krivák, Gorosito – Fabiš (77. Dos Santos), Faško, Gallovič, Innocenti (61. Magda) – Miljanić, Medved (87. Vavrík), Jones (61. Sabolčík) . Edző: Roman Skuhravý.
FOTÓ: Tomáš CICOŇ