Verstappen, McLaren, Micheliszék: fotók az FIA-gáláról
Immár hivatalosan is 2024 F1-es világbajnokává koronázták Max Verstappent és a McLarent, de két magyar pilótát is díjaztak péntek este Ruandában.
világbajnokságok hírei
Immár hivatalosan is 2024 F1-es világbajnokává koronázták Max Verstappent és a McLarent, de két magyar pilótát is díjaztak péntek este Ruandában.
A brackley-i és brixworthi gyárakban tett látogatással zárult a hétszeres F1-es világbajnok „búcsúturnéja” – érzelmes beszédekkel, hóesésben.
Immár hivatalos, hogy Racing Bulls lesz az RB-ből, miközben visszatér Vettel és Raikkönen rajtszáma: közzétették az előzetes jövő évi rajtlistát.
Sergio Perez beszélt arról, hogy miért kapott ki ennyire Max Verstappentől, és arról is, hogy miben lépett előre idén nagyot a világbajnok.
Az utóbbi időszakban rendszeresen járt Maranellóban, közben hetek óta tanul olaszul, és január második felében tesztelhet is Fioranóban. Mindent megtesz a beilleszkedésért.
Ünnepeltek a szumósok! A sportág legjobbjait díjazták, és évet is értékeltek a Magyar Sport Házában megrendezett eseményen.
Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy 2024-ben is bizonyítottak a magyarok, hiszen a nagy világversenyeken több korosztályban is rendszerint volt dobogós helyezés. „Nagy köszönet mindenkinek, aki segíti a sportágat és részt vesz benne. A kihívások ellenére sikeres évet zártunk, és bízunk a jó folytatásban. Jövőre Világjátékokat rendeznek, sajnos a szumó ezúttal nem szerepel a versenyprogramban, de remélhetőleg az öt év múlva esedékes seregszemlén már ismét küzdőtérre léphetnek a legjobbjaink” – összegzett a hazai szövetség elnöke, az európai szövetség alelnöke.
Az eseményen több kategóriában díjazták azokat a szumósokat, akik idén eredményesek voltak világ- és Európa-bajnokságokon, egyben átadták az elismeréseket a Év Szumósának megválasztott versenyzőknek. Idén a nőknél utánpótlás és felnőtt kategóriában is Kaszás Elza érdemelte ki ezt a címet, míg a férfiaknál utánpótlásban Gyuricza Marcell, a felnőtteknél pedig Pap Arnold lett a legjobb.
Rangos táncsportos esemény következik. Az előttünk álló hétvégén megrendezik az idei Savariát.
A Savaria Nemzetközi Táncverseny kezdete 1966-ra nyúlik vissza, és a COVID világjárvány éveitől eltekintve folyamatosan, immár 57. alkalommal rendezik meg. A verseny nemcsak az európai, hanem a világ minden táján ismert és elismert táncesemény, amely méltó rangot vívott ki magának a Nemzetközi TáncSport Szövetség és a táncsport szakemberei és táncosai körében is.
Szombaton és vasárnap a World DanceSport Federation (WDSF) a Magyar TáncSport Szakszövetséget és a szombathelyi LORIGÓ Táncsport Egyesületet kérte fel a WDSF latin és standard táncok open versenyeinek megrendezésére, mely hazai versenytáncklubok versenyeivel, lányszóló versenyszámokkal és a Breaking Magyar Bajnoksággal is kiegészül.
Szombathely az 1990-es évek végétől a breaking egyik kiemelt fellegvára volt, ahol az elmúlt években ismét tért hódított a breaktánc, melynek hazai bajnokságát szintén a kétnapos versenysorozat részévé emelték a rendezők.
A közel harminc évvel ezelőtti hagyományokat szeretnék újjáéleszteni a szervezők, és így ismét két napos táncversenyt tartanak Szombathelyen. 9 WDSF és naponta 30 kategóriában avatnak bajnokokat, valamint a 2024. év utolsó latin és tíztánc országos ranglistaversenyzői is parkettre léphetnek a hétvégén.
Juan Pablo Montoya szerint ha 2026-ban nem lesz versenyképes a Red Bull, akkor Max Verstappen elfogadhatja a Mercedes ajánlatát.
Mohammed ben Sulayem elnök vezetésével az elmúlt évek legjobbi pénzügyi mutatójával zárhatja a 2024-es esztendőt a Nemzetközi Automobil Szövetség.
Az amerikai istálló brit szárnyát működtető céget hivatalosan is átnevezték: gőzerővel zajlanak a 11. F1-es csapat érkezésének előkészületei!