Verstappen: Izgalmas volt, de gyors nem!
Az időmérője értékelését a Q3-ban történt keresztbe állásával kezdte Max Verstappen, aki rámutatott, hogy dolgozniuk kell az autón 2025-ig – de legalább tudják, mi a probléma.
világbajnokságok hírei
Az időmérője értékelését a Q3-ban történt keresztbe állásával kezdte Max Verstappen, aki rámutatott, hogy dolgozniuk kell az autón 2025-ig – de legalább tudják, mi a probléma.
Kőkemény szavakkal illette annak a döntésnek a meghozóját Toto Wolff, aki „szuperokosnak akart tűnni”, és a sor végén küldte Hamiltont a pályára.
A Haas történetének legjobb rajthelyét szerezte meg búcsúzóul a német, de egy bokszutcai előzés miatt veszélybe került az eredménye.
Utolsóként rajtolhat, mégsem adta fel a konstruktőri harcot a monacói – bár csalódott, szerinte bármi megtörténhet egy versenyen, és a gumimenedzselésük is erősebb, mint a többi csapaté.
Most csak a vb-cím számít, más nem, ezért világos útmutatást ad Norrisnak és Piastrinak a McLaren az Abu Dhabi Nagydíjra.
Hatodszor indulhat az első rajtsorból Oscar Piastri, de a pole-ra továbbra is hiába vár. Az aktív versenyzők közül rajta kívül csak egy valakinek van második rajthelye pole nélkül, neki is csak egy.
Csalódott, de nem túl csalódott a Q1-es kiesése után Lewis Hamilton, aki szerint így is próbál majd javítani vasárnap. Az autót jónak érzi.
Magabiztos pole-pozíció, a csapattárs a második rajtkockában – a McLaren versenyzői mindent megtettek azért, hogy a legnagyobb eséllyel zsebelhessék be a konstruktőri bajnoki címet.
Carlos Sainz szerint ő úgy nyomta ezen az időmérőn, mint korábban soha, hiszen tudja, hogy egy ideig ez lehet az utolsó esélye a győzelemre, vagy a dobogóra.
Norris, Piastri, Sainz és Hülkenberg az első két sorban, dicséret illeti Gaslyt és Bottast, nem sikerült a nap Hamiltonnak és Leclerc-nek sem.