Továbbra sem tett le az idei dobogóról a Honda
Jelenleg úgy állnak, mint a Manor, de az év végére azt akarják elérni, ami eddig idén csak a Mercedesnek és a Ferrarinak sikerült. Tényleg lehetséges, hogy a McLaren-Honda dobogóra álljon?
világbajnokságok hírei
Jelenleg úgy állnak, mint a Manor, de az év végére azt akarják elérni, ami eddig idén csak a Mercedesnek és a Ferrarinak sikerült. Tényleg lehetséges, hogy a McLaren-Honda dobogóra álljon?
A Hideg Krisztián – Kerék István páros arról híres, hogy magabiztosan, önbizalommal telve áll oda minden verseny rajtjába és menetel minél előrébb. A 24. Rally Opatija alkalmával is megvolt ez a hozzáállás – de csak kezdetben.
Fernando Alonso a hétvégén visszatér a barcelonai F1-es versenypályára, ahol februári balesetével a téli tesztidőszak legfelkapottabb beszédtémáját okozta. A spanyol arra készül, hogy köszönetet mondjon orvosainak.
Több tényező is közrejátszott abban, hogy Kimi Raikkönen fordítani tudott tavalyi nehéz helyzetén az F1-ben, ezek közül pedig az egyik legfontosabb saját elmondása szerint is az új versenymérnök érkezése volt.
A pontversenyt vezető zengős magyar versenyző esélyes lehet az ETCC megnyerésére, egyelőre azonban nem tudja megmondani, hány versenyen vehet részt az év során.
A hétvégén első aktív F1-es pilótaként a WEC-ben rajthoz álló Nico Hülkenberg pozitív tapasztalatokkal távozott Spából, s nem zárható ki, hogy ebben az irányban kívánja folytatni karrierjét.
Amíg nem érkezik meg a B-autó, komoly reményei nem lehetnek a Force India F1-es csapatának, legfeljebb abban bíznak, hogy a Lotus és az STR, s nem a McLaren és a Manor felé indulnak el…
A Ferrari F1-es pilótaneveldéjének olasz reménysége, Lello Marciello pénteken és szerdán is vezetheti a Saubert Barcelonában – ráadásul eközben a GP2-ben is lesz feladata, ahol nullázással kezdte az évet.
A Mercedes sportigazgatója szerint Rosberg 27 pontos hátránya ellenére vissza fog térni a bajnoki játszmába, sőt, még a csapatát szorongató Ferrarikat sem írná le teljesen.
A durva aszfalt, a nagy tempó és a gyors irányváltások okozta oldalterhelés is komoly kihívást jelent a csapatok számára a gumikezelés szempontjából – meleg idő, két kiállás várható Barcelonában.