Hamilton: Én is keményen tanulok
Általában Lewis Hamiltont ösztönös versenyzőként szokták emlegetni, aki inkább kiemelkedő tehetsége, mint hatalmas szorgalma miatt tart ott, ahol. A kétszeres bajnok ezt cáfolta.
világbajnokságok hírei
Általában Lewis Hamiltont ösztönös versenyzőként szokták emlegetni, aki inkább kiemelkedő tehetsége, mint hatalmas szorgalma miatt tart ott, ahol. A kétszeres bajnok ezt cáfolta.
Az elmúlt hétvégén kezdetét vette a Lotus Cup Eastern Europe 2015-ös évada. Az szezon első futamaira a hazai Gyorsasági Országos Bajnokság keretein belül sor a Hungaroringen, ahol a Lotus CEE versenyzői a kis túraautók mezőnyében versenyeztek.
A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós ismét bebizonyította, nem ismer lehetetlent, ha kedvenc sportágáról van szó. A Maximmun Racing Team pilótája ugyanis a számára legfontosabb hazai versenyen, a Miskolc Rallye-n úgy lett az abszolút értékelésben harmadik, hogy Húsvét vasárnap, Miskolcon rendezett quad versenyen balesetet szenvedett, a felkarját törte, amit rögtön meg is műtöttek a helyi kórházban.
Ha hinni lehet az értesüléseknek, átszervezések várnak a Red Bull F1-es csapatára a közeljövőben, amivel kapcsolatban új személyzet, és még egy új istálló neve is szóba került.
A futamot megnyerő istálló ezüst autói az F1-es Bahreini Nagydíj közvetítésében feltűnően keveset kerültek képre, egy alkalommal a Saubereket mutatták, miközben az élen harc alakult ki.
Az IndyCar idei negyedik, a Barber Motorsport Parkban rendezett versenyén Josef Newgarden pályafutása első győzelmét szerezte, míg a nap legbalszerencsésebb versenyzője Helio Castroneves lett.
A LiveWire Rallye Team versenyzőpárosa/párja, Ferjáncz András és Földi Niki ismét egy ígéretes hétvégén van túl. A 21. Steelvent Miskolc Rali keretein belül sikerült újabb értékes versenykilométerekkel, tapasztalatokkal és kategóriájuk harmadik helyéért járó jól megérdemelt serlegével gazdagodniuk.
Alig két héttel a felfedezésük után, a Hungaroringen versenyeztek a Suzuki RCM Cup mezőnyében a B3 Racing tehetségkutatójának legjobb pilótái. Báldi Gergő és Boldizs Bence igazi meglepetései voltak a versenyhétvégének.
Sikerrel zárta a tereprali OB és az FIA Zóna Kupa bugaci állomását a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Nyirfás Julianna kategóriája második helyén érkezett célba a Duna Aszfalt Kupán.
A franciaországi Paul Ricard Circuit versenypályán vette kezdetét a 2015-ös SEAT LEON Eurocup, mely idén hét állomással járja be a kontinens leghíresebb pályáit.