Hamilton: Mi sem panaszkodtunk, amikor nem ment
Lewis Hamilton csak nevet a Red Bull vezetőségének hozzáállásán, hiszen a csapat azonnal panaszkodni és fenyegetőzni kezdett, amint rosszul mennek a dolgai. Mint mondja, a Mercedes nem csinált ilyet.
világbajnokságok hírei
Lewis Hamilton csak nevet a Red Bull vezetőségének hozzáállásán, hiszen a csapat azonnal panaszkodni és fenyegetőzni kezdett, amint rosszul mennek a dolgai. Mint mondja, a Mercedes nem csinált ilyet.
Miközben a mai napon megkezdődik a MotoGP 2015-ös szezonja, útjára indul egy vadonatúj nemzetközi túraautós széria is. A TCR International Series ötlete, amelynek szezonnyitójára Sepangban, az F1-es Maláj Nagydíj betétprogramjaként kerül sor, a korábbi WTCC-promóter Marcello Lotti fejéből pattant ki, s ifj. Ficza Ferenc révén magyar érdekeltsége is lesz a sorozatnak.
A mai napon elkezdődnek a szabadedzések Katarban, a 2015-ös MotoGP első helyszínén. Ahogyan az lenni szokott, az előző este egy sajtótájékoztatót tartottak néhány versenyzővel, akik elmondhatták, mire számítanak a sivatagi éjszakában. A tájékoztató nagyon jó hangulatban telt, a motorosok széles mosollyal kezdték a szezont.
A FIM Moto2TM és Moto3TM világbajnokságok a motorsport legjobb fiatal tehetségeinek világszerte elismert bemutatkozási lehetőségét jelentik. Van egy másik ok is, ami miatt ezek a versenyek olyan népszerűek a szurkolók körében: az akciók és előzések nagy száma.
Tegnap kezdődött a Német Túraautó Bajnokság első hivatalos idei tesztje Estorilban, a legjobb köridő Jamie Green nevéhez fűződött, az Audi mögött a Mercedes következett.
Jenson Button továbbra is hiszi, hogy biztonságos a McLaren autója, dacára annak, hogy a Fernando Alonso által leírt kormányproblémára máig sincs válasz. A spanyol szerint talán csak 10 év múlva lesz.
Botka Dávid vezeti kategóriáját két futam után az Európa Bajnoki sorozatban, de a pilóta nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy tesztelje önmagát és az autóját.
A brit csapat épp az Ausztrál Nagydíjon hangsúlyozta, nincsen hivatalos tartalékpilótájuk: ma bejelentették, hogy a pozíciót a rutinos F1-es német, Adrian Sutil tölti be.
A Bakó Rally Team felsorakoztatja a Citroeneket a 10. Eger Rallyn, és csatába küldi a versenyzőpárosokat. A bemelegítés megtörtént Parasznyán, gépkönyvezés kipipálva, tehát nincs mire várni. A feladat adott, már csak el kell végezni. De lássuk csak, hogy látja a jelenlegi helyzetet Bakó László csapatvezető.
Vitalij Petrov tavaly a Mercedes színeiben versenyzett a DTM-ben, idén azonban nem kapott újra ülést tőlük. A királykategória eddigi egyetlen orosz dobogósa egy új műfajban próbálja ki magát.