Lewis Hamilton öccse is a BTCC-ben versenyez
A brit túraautó-bajnokság hivatalos médianapja egy nagy bejelentést is tartogatott, az F1 világbajnokának testvére, Nicolas Hamilton ugyanis idén ebben a sorozatban fog versenyezni.
világbajnokságok hírei
A brit túraautó-bajnokság hivatalos médianapja egy nagy bejelentést is tartogatott, az F1 világbajnokának testvére, Nicolas Hamilton ugyanis idén ebben a sorozatban fog versenyezni.
A világbajnokságon privát színekben induló Martin Prokop a legutóbbi, Mexikó Ralin elért hatodik hellyel kifejezetten elégedett volt. A cseh versenyző bízik benne, hogy az elkövetkezendő murvás futamokon is hasonló, vagy akár még jobb eredményeket tud elérni Fiesta RS WRC-jével.
Habár bíznak Valtteri Bottas visszatérésében, a finn csapata hivatalosan is tartalékversenyzőt jelölt meg az F1-es Malajziai Nagydíjra – korábban ebben a pozícióban nem szerepelt senki.
Vége a várakozásnak, ezen a héten kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnokság. A szezonnyitót immár hagyományosan Katarban rendezik meg a Losail International Circuit nevezetű pályán, villanyfénynél. Ráadásul a menetrend miatt már csütörtöktől élvezhetjük a versenyhétvégét, egész biztos megéri majd ébren maradni.
A világ egyik legjobb és legelismertebb túraautós sorozata, a BTCC ma a hivatalos szezonnyitóval indítja útjára 2015-ös kiadását. Közel egy tucat ismert gyártó, harminchárom pilóta, harminc futam.
A Washingtoni Autós Újságírók Szövetsége az elmúlt 111 év mérnöki innovációiért a Ford részére ítélte oda az Arany Fogaskerék díjat, így a díj tulajdonképpen nem csak Henry Ford munkásságát, de valóra vált álmát is jutalmazza.
Így magyarázza a csapat azt, hogy több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tettek Fernando Alonso állapotáról. Az ügy végére a sepangi F1-es nagydíjon kerülhet pont.
Kovács Katalin, a háromszoros olimpiai, 31x világbajnoki és 29x Európa-bajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon, épp ezért gyakran csak „Kajakkirálynő”-ként emlegetik. Katalin most érkezett haza 3 hetes edzőtáborból, Abu Dhabiból és első útja szinte rögtön a Porsche Pest Seat szalonjába vitte, ahol a mai napon átvette új autóját, egy 150 lóerős Leon ST FR 4Drive-t Papp Zoltán SEAT márkaigazgatótól.
Március 21-22-én, egy a ralikrossz számára új helyszínen, a Slovakiaringen kialakított speciális nyomvonalon rendezték a Ralikrossz Országos Bajnokság, az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, továbbá az osztrák, a cseh és a szlovák bajnokság nyitófordulóját.
A hazai győzelem minden F1-es versenyző egyik legnagyobb álma, így volt ezzel Ayrton Senna is, akinek hosszú éveket kellett várni erre, s végül szinte szó szerint ájulásig harcolt, hogy elérje célját.