Hamilton, Rosberg: A Ferrari nagy ellenfél lesz
A Mercedes mindkét pilótája számol azzal, hogy a Ferrari komoly kihívást jelent számukra az év további részében. Sebastian Vettel nem jelent ki semmit elhamarkodottan.
világbajnokságok hírei
A Mercedes mindkét pilótája számol azzal, hogy a Ferrari komoly kihívást jelent számukra az év további részében. Sebastian Vettel nem jelent ki semmit elhamarkodottan.
Többen visszasírták Peter Sauber irányításának korszakát, amikor a svájci istálló sorsát komoly veszélybe sodorta a hétvégi bírósági tárgyalás. Ám az alapító szerint Monisha Kaltenborn egy igazi kincs.
Úgy tűnik, az F1-es Ausztrál Nagydíj negyedik helyén célba érő brazil versenyző azt gyanítja, hogy a Williams gyengébb motort kap a gyári csapatnál, és nem érti, miért segítené ezzel a Mercedes a Ferrarit.
Úgy tűnik, az F1-es Ausztrál Nagydíj negyedik helyén célba érő brazil versenyző azt gyanítja, hogy a Williams gyengébb motort kap a gyári csapatnál, és nem érti, miért segítené ezzel a Mercedes a Ferrarit.
Bár a pályán nem lehetett ott, Fernando Alonso így is közelről figyelte az F1-es mezőny, különösen pedig a McLaren munkáját az Ausztrál Nagydíjon. A spanyol a héten már csapata gyárába látogathat.
Annak ellenére, hogy a tesztek sokkal jobban sikerültek a tavalyinál, versenytempó terén jóval nagyobb a hátrányuk – mutatott rá a Red Bull ausztrál F1-es pilótája.
Bár Niki Lauda nem volt akkora nőcsábász, mint legnagyobb F1-es riválisa, James Hunt, azért ő sem panaszkodhatott: néhány futó kalandja mellett háromszor is átélte a szerelmet életében, második feleségével ma is boldog házasságban él.
A királykategória katari tesztjének második napja is véget ért. Egyelőre a Ducatinál örülhetnek a legjobban, hiszen ezúttal is a bolognaiak egyike végzett a tabella élén. Egyedül Andrea Dovizioso ment 1’55-ön belül, ezzel ő végzett az első helyen. Mögötte Marc Marcquez és Andrea Iannone foglalták el a képzeletbeli dobogó két másik fokát.
A BMW Group vezető márkájának első hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású modellje egy Sports Activity Vehicle. Állandó összkerékhajtása és a BMW EfficientDynamics eDrive technikája egyfelől magával ragadó sportossággal és kiegyensúlyozott karakterrel, másfelől kiemelkedő gazdaságossággal ruházza fel a BMW X5 xDrive40e modelleket.
Korábban már esett szó arról, mi is az a szimulátor, hogyan működik, miként „játsszák”. Továbbá arról is esett szó, hogy akik szimulátoroznak, online szerveznek versenyeket, közös gyakorlásokat.