Sportdiplomáciai siker – Csabai Attila maradt az Európai Szkander Szövetség első számú alelnöke

Csabai Attilát ismét megválasztották az Európai Szkander Szövetség alelnökévé. A magyar sportvezető eddig is betöltötte ezt a tisztséget, és a kontinentális szövetség első számú alelnökeként maradt a Világszövetség alelnöke is.

Az európai szövetség tisztújítását Vilniusban, Litvániában tartották meg, ahol az előttünk álló napokban megrendezik a sportág idei Európa-bajnokságát is.

„Külön öröm számomra, hogy egyhangú szavazással dőlt el az alelnöki tisztségem. Sokat dolgoztunk a sportág népszerűsítéséért, és sok feladat áll előttünk. Bízom benne, hogy az Eb-n minden korosztályban és kategóriában odatesszük magunkat és eredményesek leszünk ezúttal is” – összegzett Csabai Attila.

A sportvezető a sportági vonalon kívül itthon a Nemzeti Versenysport Szövetségnél (NVESZ) is aktív. A szervezet megalakulása óta tagja az elnökségnek, és az NVESZ legutóbbi tisztújító közgyűlésén is további bizalmat kapott. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS