Magnussen bízik a McLarenben
A wokingi F1-es csapat tartalékpilótáját nemrég méltatta csapatfőnöke, Ron Dennis – most rajta volt a sor, hogy kifejtse bizalmát a sportág történetének második legsikeresebb istállója felé.
világbajnokságok hírei
A wokingi F1-es csapat tartalékpilótáját nemrég méltatta csapatfőnöke, Ron Dennis – most rajta volt a sor, hogy kifejtse bizalmát a sportág történetének második legsikeresebb istállója felé.
A Brit Nagydíjon telt ház várható, ami igencsak más képet fest, mint a tavalyi nagydíjak egy részén látható foghíjas lelátók – de nem csak Hamilton sikerei miatt lesznek dugig a pálya lelátói.
A 84 üzletember az F1 Racingnek adott interjúja attól volt különleges, hogy az olvasók kérdezhették – és ahogy az lenni szokott, olyan dolgot is megtudhattunk róla, amit eddig nem.
Továbbra is szakadatlanul ömlik az eső a Belle Isle-on, ezért a kolumbiainak nem kellett megerőltetnie magát az első rajthelyért: a szervezők törölték az időmérőt, így a bajnokság állása szerint rajtolnak a pilóták majd a második detroiti IndyCar-futam.
A grove-i F1-es gárda teljesítményért felelős mérnöke szerint tovább kell lépni a monacói fiaskót követően, noha a csapat többi tagjához hasonlóan ő is nagyon csalódott a történtek miatt.
Ha a ponttáblázatra tekintünk, mindenképp, hiszen a hinwili F1-es csapat 21 pontot szerzett a tavalyi nullához képest – de Monsiha Kaltenborn szerint is pilótáinak köszönhető az előrelépés.
Legalábbis ez a Force India helyettes csapatfőnökének, Bob Fernley-nek a véleménye, aki szerint könnyen a Forma-1 halálát okozhatja a lehetőség bevezetése a közeljövőben.
A hétszeres világbajnok menedzsere szerint a családnak igen nehéz feldolgoznia azt a médiafelhajtást, amely körülveszi a genfi villát, ízelítőt adva, hogy az újságírók mire képesek egy-egy fotóért.
Pat Symonds, a grove-i F1-es csapat technikai főigazgatója szerint ebben az évben nem harcolhatnak az első helyért, de bízik benne, hogy hosszabb távon sikeres lehet az idén visszaeső istálló.
Noha a francia F1-es versenyző dühös volt amiatt, hogy sokan nem ismerték el vétlenségét a monacói balesetben, most mégis megdicsérte a Toro Rosso újoncát, aki szerinte tehetséges, csak fejlődnie kell.