Morgolódik hetedik helye miatt Raikkönen
A meglepően bőbeszédűen nyilatkozó F1-es világbajnok a Ferrari korábbi csomagjára váltott vissza, a döntés azonban nem fizetődött ki számára. Balszerencsés hétvégének tartja a Spanyol Nagydíjat.
világbajnokságok hírei
A meglepően bőbeszédűen nyilatkozó F1-es világbajnok a Ferrari korábbi csomagjára váltott vissza, a döntés azonban nem fizetődött ki számára. Balszerencsés hétvégének tartja a Spanyol Nagydíjat.
A Williams F1-es brazilja azonban hibázott gyorskörén, úgy véli, a rontás nélkül kilencedik pozíció helyett most ő is a negyedikként végző Valtteri Bottas környékén lehetne.
Senki sem tért ez az előre jósolt gumihasználattól az F1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén – a várható meleg időben kulcskérdés lesz, ki hogyan sáfárkodik majd abroncsaival a versenyen.
„Nem olyan erősek, mint gondoltam” – mondta a Mercedes F1-es elnöke az időmérő után, amelyen két versenyzője kisajátította az első rajtsort. Szerinte Hamilton kevésbé volt összeszedett.
Az F1-es edzések után abban reménykedtek a Red Bullnál, hogy legalább az első hat pozíció alakulásába bele tudnak szólni, de az időmérő Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo számára is csalódást okozott.
A Toro Rosso meglepő időmérős eredménye ellenére a negyedik helyre kvalifikáló Valtteri Bottas nem fél attól, hogy a faenzaiak komoly veszélyt jelentenek rá az F1-es Spanyol Nagydíjon.
Bár Fernando Alonsótól ezúttal nem várhattak nagy eredményre, a Toro Rosso újonca kárpótolta a spanyol közönséget, és kiváló ötödik rajtpozíciót szerzett hazai F1-es nagydíján.
A spanyolok kétszeres F1-es bajnoka, Fernando Alonso szerint egyértelmű, hogy jó irányba halad a McLaren, az viszont nem különösebben érdekli, hogy pontot szerez-e majd a versenyen.
Méghozzá Hockenheimben: ebben a pálya ügyvezetője „1000 %-ban” biztos. Az F1 feje, Bernie Ecclestone eddig nem erősítette meg a nagydíj visszatérését.
Michael Schumacher felesége, Corinna túladott a család 25 millió fontos magánrepülőgépén, valamint a norvégiai nyaralóján, hozzátéve, „ezeket úgysem fogják már használni”.