Még a tesztpilótát is meglepte a Ferrari
Emellett Marc Gené honfitársáról, Fernando Alonsóról beszélt: másokkal ellentétben ő nem jelentené ki, hogy a bajnok rossz döntést hozott, mikor a McLarent választotta.
világbajnokságok hírei
Emellett Marc Gené honfitársáról, Fernando Alonsóról beszélt: másokkal ellentétben ő nem jelentené ki, hogy a bajnok rossz döntést hozott, mikor a McLarent választotta.
„Mondja azt: én hibáztam” – áll a háromszoros F1-es világbajnok útmutatásában, aki szerint Rosbergnek minden egyes versenyre úgy kell megérkeznie, mintha a bajnokság ott kezdődne.
Már a szezonnyitó előtt ígérték, ehhez képest az F1-es csapat csak a Spanyol Nagydíjra készíti el rövid orrát – az új elem állítólag számos alkalommal megbukott a törésteszten.
A mexikói pilóta úgy érzi, jóval több rejlik benne, mint amit jelenlegi istállójával, a Force Indiával tud mutatni. A világ egyik legjobbjának tartja F1-es csapattársát, Nico Hülkenberget.
Most különösen megéri előfizetni az Autósport és Formula Magazinra, hiszen aki egy évre elkötelezi magát Magyarország autósport lapja mellett, egy LED-es fordulatszámmérős karórával lesz gazdagabb.
A tavaly Caterhammel egyetlen versenyt teljesítő Andre Lotterer nem zárja ki, hogy ismét Formula-1-ben vezessen – ám kizárólag akkor, ha egy versenyképes csapattal tehetné ezt meg.
Bár a Lewis Hamilton iránti érdeklődés miatt arra számíthatnánk, a Brit Nagydíj otthonának nincsen oka panaszra, a pálya szerint káros hatásokkal járhat, hogy a sport túlságosan kiszámítható.
Az Autosport által kiszivárogtatott információk alapján 2016-ban a megszokott március közepi időpont helyett április 3-ra tolják el a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megrendezését.
A Lotus pilótája 2012-es szezonjára, első teljes évére emlékezett vissza, amikor a mezőny bajkeverőjeként ismerték – elmondása szerint a korai sikerekkel nem tudott megbirkózni.
Ismét hallatta a hangját Max Mosley, az FIA korábbi elnöke, aki egy régi javaslatát új, vonzó köntösbe bújtatva szeretne megoldást találni az F1 pénzügyi fenntarthatóságára.