Raikkönen másfél éves kihagyása – Bahreini statisztikák
Mikor volt utoljára ilyen gyenge a Red Bull, milyen sorozat megdöntésétől esett el Jenson Button és milyen eredményekkel tért vissza a rekordlistákra Kimi Raikkönen?
világbajnokságok hírei
Mikor volt utoljára ilyen gyenge a Red Bull, milyen sorozat megdöntésétől esett el Jenson Button és milyen eredményekkel tért vissza a rekordlistákra Kimi Raikkönen?
A Red Bull legnagyobb örömére úgy tűnik, hogy a Renault vezetősége beleegyezett a Formula-1-re szánt költségvetés növelésébe. De vajon ez elég lesz ahhoz, hogy a csapat kitartson mellettük?
A címvédő F1-es bajnok nyilatkozatában arra tért ki, két versenyző kvalitásait csak akkor lehet összehasonlítani, ha azonos autóban ülnek. Bevallotta, a Ferrarival nemigen csatázott még – többnyire előttük járt.
Fernando Alonso már Bahreinben véghezvitte azt, amit a McLaren csak a szezon későbbi szakaszára remélt F1-es autójától, azaz megelőzött egy Ferrarit a versenyen. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak egy kör visszavétele során, de a spanyol így is nagy motivációt merít az esetből.
A Red Bull anyacsapatához frissen átszerződött Danyiil Kvjat eddig nem tudott kiemelkedőt alkotni idén, de Christian Horner tudja, hogy eddig minden rossz megtörtént pilótájával, ami csak történhetett.
Megszokott jelenség, amint a Ferrari világbajnokai időről időre kijelentik, hogy sohasem fognak másik csapathoz igazolni a Scuderiától, amit aztán vagy betartanak, vagy nem. Sebastian Vettel van soron.
Minden nézőpont kérdése. A kívülállók csak egy a mezőny végén vergődő, erőn felül küzdő F1-es kiscsapatot látnak, ám a Manor főnöke büszke az alakulat eddigi erőfeszítéseire.
Ez akár felszólítás is lehetne saját csapata, a Ferrari irányába, de a négyszeres F1-es világbajnok nem így értette, ellenben versenyről versenyre egyre nagyobb nyomást helyezne a rivális Mercedesre.
Amiről Fernando Alonso a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon még kevesebb mint négy másodperccel lemaradt, azt a spanyol hazai futamán, Barcelonában végre kipipálná csapata, a McLaren-Honda.
A Mercedes F1-es istálló csapatfőnöke, Toto Wolff az Autosportnak nyilatkozva elhintette, a Ferrari rohamos fejlődése egyre égetőbbé teszi Lewis Hamilton szerződéshosszabbításának nyélbe ütését.