Retro – Senna másik monacói drámája
Nem az 1988-as verseny volt az egyetlen, mikor Ayrton Senna az élen autózva esett ki kedvenc F1-es pályáján, Monacóban. Ráadásul néhány évvel korábban nem is vezetői hiba szólt közbe.
világbajnokságok hírei
Nem az 1988-as verseny volt az egyetlen, mikor Ayrton Senna az élen autózva esett ki kedvenc F1-es pályáján, Monacóban. Ráadásul néhány évvel korábban nem is vezetői hiba szólt közbe.
Ma ünnepelné 88. születésnapját a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser nagybátyja, akiről F1-es futamgyőztes autókat neveztek el, s aki a sportág egyik emlékezetes balesetében vesztette életét.
Az F1 történetében Max Verstappen a 10. pilóta, aki átigazolása után megnyerte első versenyét új csapatánál – no meg még egy-két hasonló eset is volt, ezeket idézzük fel az alábbi összeállításban.
Kétszer kellett elrajtolnia a Belga Nagydíjnak, melynek második startjánál Ayrton Senna és Nigel Mansell ütközött össze. Alain Prost F1-es rekordot állított fel Spában.
Max Verstappen hétvégi sikerével mintegy két és fél évvel megdöntötte a valaha volt legfiatalabb F1-es győztes csúcsát: a 10-es toplistán öt világbajnok található – vajon ő lesz egyszer a hatodik?
Tizenegy szezonon át küzdöttek, de még csak a legjobb 10 közé sem fértek be a bajnokságban – ráadásul az egyik legkitartóbb F1-es kiscsapatnak története kezdetén két súlyos tragédiát is át kellett élnie.
Bármily hihetetlen, de erre pontosan az F1 50. szezonjáig kellett várni: akkor Michael Schumacher és Eddie Irvine a McLarenek problémáit is kihasználva diadalmaskodtak a hercegség utcáin.
Stirling Moss talán legnagyobb F1-es győzelmének számít az 1961-es Monacói Nagydíjon aratott siker, ahol autójáról még karosszéria egy részét is levette, hogy így megoldja a túlmelegedési gondokat.
Alonso hazai győzelmi reményei az első kanyarban elszálltak, így a Ferrari az első négy futamon harmadik sikerét szerezte. Az újonc Hamilton számos F1-es rekordja közül begyűjtött egyet Spanyolországban.
Gyászos hangulatban érkezett meg az F1 mezőnye a jaramai Spanyol Nagydíjra 1968-ban ezen a napon, de a kiesésekből profitáló Graham Hill legalább némi örömöt is csempészett a Lotus hétvégéjébe.