Retro – „Ez az utolsó F1-es versenyed”
Ezen a napon rendezték 1976-ban, Hunt és Lauda évében a Long Beach-i nagydíjat. A későbbi bajnok Mario Andrettivel a rajtrácson egy újságíró közölte, hogy csapata kiszáll az F1-ből.
világbajnokságok hírei
Ezen a napon rendezték 1976-ban, Hunt és Lauda évében a Long Beach-i nagydíjat. A későbbi bajnok Mario Andrettivel a rajtrácson egy újságíró közölte, hogy csapata kiszáll az F1-ből.
1994 az egyik legtragikusabb és legellentmondásosabb szezonként vonult be az F1 történelmébe. A brazíliai idénynyitó azonban egy négyes balesetről és egy német csillag sikeréről maradt emlékezetes.
A hétszeres világbajnok szokásához híven oktatta a mezőnyt a 2000-es Brazil Nagydíjon, de a futam más miatt is emlékezetes maradt: itt szerezte első F1-es pontját a karrierje második versenyén induló Jenson Button.
Aligha van még egy olyan versenyző, aki több mint 10 éve a Formula-1 környékén ólálkodik, és mégsem kapott soha esélyt arra, hogy egy nagydíjhétvégén is megmutassa képességeit. Születésnapját ünnepli Gary Paffett.
Legendás motorversenyző, aki az F1-ben is dobogókig jutott, John Surtees mellett az egyetlen, aki két és négy keréken is igazán jeles eredményeket ért el – ma 35 éve hunyt el Mike Hailwood.
Az 1974-es szezon harmadik versenyére készülve szenvedett halálos balesetet az előző idényben a McLarennek két nagydíjat nyerő pilóta, az F1 máig utolsó amerikai születésű futamgyőztese.
A néhai háromszoros világbajnok életrajzíróját Senna születésnapján arról kérdezték, hogy szerinte mivel foglalkozott volna a brazil legenda azt követően, hogy befejezi Formula-1-es karrierjét.
Ezen a napon a 2005-ös évadban már a második versenyt futották le, az ifjú Fernando Alonsót pedig nem lehetett legyőzni – Malajziában mutatta meg először azt, ami aztán egész szezonját jellemezte.
A 2006-os Maláj Nagydíjon a Renault második alkalommal szerzett kettős győzelmet a gyártó F1-es karrierje során – Giancarlo FIsichella pedig az utolsó diadalát szerezte a sepangi hőségben.
A lehető legjobb kezdést mutatta be a Ferrarihoz igazolva Kimi Raikkönen a 2007-es idény első F1-es futamán, mely több statisztikai érdekességet is hozott, s bemutatkozott egy háromszoros bajnok is.