Európa Játékok – Csapatezüst a szumósoktól​​​​​​​

Újabb érmet szereztek a magyar szumósok a lengyelországi Európa Játékokon. A bemutató sportágként szereplő szumósok ezüstérmesek lettek a férfi csapatversenyben, amely kimagasló eredménynek számít. Kluczében, a magyar csapatban Szilágyi Erik, Végh Artúr, Molnár Tamás és Laczkó Benedek kapott helyet.

Az aranyérmet az ukránok szerezték meg  a magyarok és a georgiaiak előtt. Korábban két bronzérmet nyertek a magyarok ebben a sportágban. Baljer Kitti és Lackó Benedek is dobogóra állt. Előbbi versenyzőnk a női 60 kilogrammosok mezőnyében lett harmadik, míg utóbbi a 100 kilósok között lett éremszerző.

Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke elmondta, a lengyeleknél jó minősítést kapott a sportág. „Dariusz Rozum, az Európai Sumo Szövetség elnöke bejelentette, hogy a sportág életében ez egy újabb mérföldkő volt. Bemutatkozhatott az Európa Játékokon és jó esély van arra, hogy a következő kontinentális multisportversenyen teljes jogú tagsággal bírjon” – mondta Ancsin László, aki egyben az európai szövetség alelnöke is.

Read More

Kontinensbajnoki érmeket nyertek az Európa Játékokra készülő szumósok!​​​​​​​

Magyar szumós sikerek Kielcében. A lengyelországi város adott otthont az U23-as és U21-es Európa-bajnokságnak. Mindkét korosztályban volt magyar aranyérmes, ugyanis U23-ban Szilágyi Erik (92 kg), U21-ben pedig Berregi Balázs (100 kg) győzött. Szilágyi openben is dobogóra állt, miután harmadik lett, Berregi pedig a szabályok adta lehetőséggel élve U23-ban is indult, és ott egy bronzot gyűjtött be.

A fiatalabbaknál ezüstérmes lett Kaszás Elza (60 kg), Elekes Enikő (65 kg) és Gyenes Bence (92 kg). A dobogó harmadik fokára állhatott fel  Baljer Kitti (60 kg), Kaszás Lilla (75 kg), Bodor András (65 kg), Mráz Zoltán (70 kg), Márai Kende (85 kg), Kotricz Dávid (open), és a Márai Kende, Gyenes Bence, Berregi Balázs, Kotricz Dávid alkotta csapat.

Az U23-as mezőnyben is több magyar éremszerző volt, miután Elekes Enikő (65 kg),  Berta Mike (70 kg), Balogh Attila (85 kg), Laczkó Benedek (115 kg), és Végh Richárd (open) második lett. Bronzérmesként végzett Kaszás Elza (60 kg), Kaszás Lilla (73 kg), Mráz Zoltán (70 kg), Végh Richárd (100 kg) és Végh Artúr (+115kg)

A keretből többen indulnak Európa Játékokon, így Berta Mike-nak, Szilágyi Eriknek, Laczkó Benedeknek, Baljer Kittinek és Baljer Roxánának a kielcei Eb felkészülési állomás is volt a Krakkóban megrendezendő multisport eseményre.

Read More

Európa Játékok – 11 magyar szumós lesz ott Krakkóban

Kiderült, hogy a magyar szumósok közül kik indulhatnak az Európa Játékokon.

Bemutatkozhat a szumó az Európa Játékokon – ezt korábban az európai szövetség elnöke, Dariusz Rozum jelentette be. A szervezet mostanra véglegesítette a tradícionális japán küzdősportban indulók listáját. Eszerint tizenegy magyar léphet küzdőtérre a rangos multisport eseményen Krakkóban.

A szumó az utóbbi 15 évben úgy lett egyre populárisabb, hogy a tradícióktól nem szakadt el, azonban számos sztereotípiát eloszlatott. A sportág népszerűsítésében a Magyar Sumo Szakszövetség is kivette a részét, most pedig egy újabb mérföldkő előtt állnak a kontinens legjobbjai: a Világjátékok (World Games) és a Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) után egy újabb multisport eseményen mutatkozhatnak be.

Az Európa Játékokat 2023 június 21. és július 2. között rendezik meg Krakkóban. Ez lesz a harmadik ilyen multisport esemény. Korábban Bakuban és Minszkben rendeztek játékokat.

Az Európa Játékokon induló magyarok:

Berta Mike (70 kg)

Buzás Patrik (85 kg)

Szilágyi Erik (92 kg)

Laczkó Benedek (100 kg)

Délceg József (100 kg)

Molnár Tamás (115 kg)

Pap Arnold (+115 kg)

Iváncsics Babita (55 kg)

Baljer Kitti (60 kg)

Rónáné Kalmár Piroska (60 kg)

Baljer Roxána (65 kg)

Read More

Szumó Európa Kupa – Érmes magyarok Brandenburgban

A felnőtt mezőnyben egy arany, két ezüst és hat bronzot szereztek a magyar szumósok a brandenburgi Európa-kupán.

A Magyar Szumó Szakszövetség információi szerint Molnár Tamás a 115 kilogrammos kategóriában lett első, míg a dobogó második fokára Iváncsics Babita (55 kg) és Berta Mike (70 kg) állhatott fel. A bronzokat Baljer Kitti (60 kg), Végh Artúr (+115 kg), Buzás Patrik (85 kg), Délceg József (100 kg) szerezte, de ugyancsak harmadik lett az open kategóriában Pap Arnold és Szilágyi Erik is. Az U18-asoknál két magyar éremszerző volt: Baljer Kitti (60 kg) aranyat, Korponai Kornél (+100 kg) ezüstöt gyűjtött be.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke szerint eredményes volt a brandenburgi túra.

„Az érmeken túl számos pontszerző helyezésünk is volt. Azt kell tudni a szumós Európa Kupákról, hogy az itt szerzett pontokat összesítik, és a következő Világjátékok-kvótákról döntenek majd azok a kvalifikációs időszak végén. Büszke vagyok a válogatottra, ezúttal is bizonyítottak a magyar szumósok” – mondta a sportvezető, aki egyben az Európai Szumó Szövetség alelnöke is.

A kontinentális szervezet egyébként ülésezett is Németországban. Döntés született többek között arról, hogy a sportág történetében először Európa-bajnokságot rendeznek strandszumóban. Az eseménynek a lengyelországi Gdansk ad otthont augusztusban.

Read More

Szumó Európa Kupa – Hét magyar érem Észtországban

Két aranyat, egy ezüstöt, és három bronzérmet gyűjtöttek a magyarok az észtországi Vinniben megrendezett szumó Európa Kupán. Ezen a versenyen már világranglista pontokat lehetett szerezni, amelyek összesítésével alakul ki a Világjátékokon indulók listája, emellett az Európai Kupa-állomások az Európa Játékokra is kvalifikálnak.

szumó

A következő Világjátékokat Kínában, Csengtuban rendezik meg 2025 nyarán, az Európa Játékokat idén június 21. és július 2. között Krakkóban bonyolítják le. A viadal remek lehetőséget adott többek között a két Küzdősportok Világjátékán induló magyar szumósnak a felkészülésre. Mindkét versenyző dobogóra állt Észtországban, ugyanis Buzás Patrik (85 kg) ezüst, Pap Arnold (+115 kg) bronzérmes lett.

Aranyérmet szerzett Berta Mike a 70 kilósok között, akárcsak a 92 kilogrammos Szilágyi Erik. Utóbbi openben is dobogóra állt, miután harmadik lett.

Molnár Tamás és Végh Artúr is hazahozott egy-egy bronzot Észtországból. Molnár a 115, Végh pedig a +115 kilósoknál végzett harmadikként.

A küzdősportokat felvonultató multisport versenynek a szaúd-arábiai Rijád ad otthont október 21. és 30. között.

Read More

Szumó – Elhunyt Tar Mihály​​​​​​​

Gyászol a Magyar Szumó Szakszövetség. Elhunyt Tar Mihály, a szövetség társelnöke.

Elévülhetetlen érdemei vannak a sportág hazai elterjedésében. Kiváló szakmai munkát végzett Érden, ahol február 9-étől az új birkózócsarnok az ő nevét viseli majd. Az Érdi Spartacus SC-t elnökként vezette. Mindent megtett azért, hogy két imádott sportága, a birkózás és a szumó, minél eredményesebb legyen.

Munkásságát az Európai Szumó Szövetség is elismerte, a szervezet egy különdíjat adományozott neki, ám ezt nem tudta már átvenni. Tar Mihály hosszan tartó betegség után 69 éves korában hunyt el.

Fotó: Pecsuvácz Péter

Read More

Küzdősportok Világjátéka – A szumós Pap és Buzás is kvótát szerzett

Két magyar szumós is kvótát szerzett az októberben megrendezendő Küzdősportok Világjátékára, azaz a Combat Games-re. Az Európai Sumo Szövetség nyilvánosságra hozta a multisport versenyre kvalifikált sportolók névsorát! E szerint nehézsúlyban Pap Arnold, a 85 kilósok mezőnyében pedig Buzás Patrik képviselheti a magyar színeket Szaúd-Arábiában.

Pap Arnold szerint a sors némileg igazságot szolgáltatott esetében. „Csaknem 10 éve szumózom versenyszerűen. Tavaly mindössze egy hajszállal maradtam le a birminghami Világjátékokról, de úgy gondolom, hogy ezzel a kvótával kárpótolt a sors. Túl vagyok egy komolyabb kézsérülésen, a műtét utáni első versenyem egy hónap múlva, az észtországi Európa Kupa lesz. Egyébként hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy részt vehetek a tornán” – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának az Eb-érmes magyar szumós.

Buzás Patrik kvótáig vezető útja egy súlycsoportváltáson át vezetett. „Sokáig a 77 kilogrammosok között versenyeztem, de ez a súlycsoport nincs sem a Világjátékokon, sem pedig a Combat Games-en. Váltanom kellett. A 85 kilósoknál aztán jól sikerült a bemutatkozásom: a tavalyi Eb-n az U23-as korosztályban aranyérmes lettem, a felnőtteknél pedig felállhattam a dobogó harmadik fokára.” – mondta Buzás Patrik.

A küzdősportokat felvonultató multisport versenynek a szaúd-arábiai Rijád ad otthont idén október 21. és 30. között. 

Read More

Európa Játékok 2023 – Szumósok is indulnak Krakkóban

Bemutatkozhat a szumó az Európa Játékokon – ezt az európai szövetség elnöke, Dariusz Rozum jelentette be.

A sportág az utóbbi években sokat fejlődött; a tradícióktól ugyan nem szakadt el, de számos sztereotípiát eloszlatott. A kisebb súlycsoportokban is látványos összecsapásokat láthatnak a nézők, és a küzdelmek egyértelműek kívülállók számára is, továbbá a női mérkőzések legalább olyan izgalmasak, mint a férfiaké. A sportág népszerűsítésében a Magyar Sumo Szakszövetség is kivette a részét, most pedig egy újabb mérföldkő előtt állnak a kontinens legjobbjai: a Világjátékok (World Games), a Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) után egy újabb multisport eseményen mutatkozhatnak be.

„Az egész szumótársadalom felpezsdült a hír hallatán, egyelőre azonban még nem ismerünk további részleteket” – mondja Szűtsné Bánkúti Réka, a hazai szövetség főtitkára.

„Egy sor kérdésre várunk választ. Például, hogy milyen súlycsoportokat érint az Európa Játékokon való szereplés, a kvalifikációs rendszerről nem is beszélve” – tette hozzá a sportvezető.

A következő Európa Játékokat 2023 június 21. és július 2. között rendezik meg Krakkóban. Ez lesz a harmadik ilyen multisport esemény. Korábban Bakuban és Minszkben rendeztek játékokat.

Read More

Sikeres utánpótlás Eb a sportdiplomácia nagyjainak sportágában

Sportdiplomáciából folyamatosan jelesre vizsgázik a magyar szumó! A dinamikusan fejlődő küzdősportban rendre megfordulnak más sportágak jeles képviselői is, a Magyar Sumo Szakszövetség vezetése azonban mindig a sportolók érdekeit tartja szem előtt.

„Nem is tehetnénk mást! A sportolóink a legfontosabbak számunkra” – mondja Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.

S, hogy ez mennyire így van, azt bizonyítják többek között a legutóbbi utánpótlás Európa-bajnokságon elért eredmények is. Ott van például a birkózó Elekes Enikő, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendéke, de elindult az észtországi Rakverében megrendezett Eb-n is. „Enikő tehetséges versenyző birkózásban is nyert már világversenyt, ez pedig szumóban, Észtországban is megtörtént.”- tette hozzá az elnök, aki egyben a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) főtitkára is.

„Mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy az adott sportoló hol érhet el sikert, neki mi a siker, és az odavezető úton nekünk sportvezetőknek támogatnunk kell. A szumó háza táján a birkózókon kívül rendszerint megfordulnak dzsúdósok is. „Én ennek örülök, és mindig az adott sportági szövetséggel, vagy egyesülettel egyeztetünk” – árulta el a gyümölcsöző sportdiplomáciai együttműködés sikerének titkát Ancsin László.  

Rakverében három korosztályban voltak magyar dobogósok, győztesek. U 14-ben Lovász Zoltán és Bokros Márk, U 16-ban Kaszás Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina, Jakab Dániel és Gyenes Bence, U 18-ban pedig Zsivnovszki Péter, Elekes Enikő és  Kaszás Elza szerzett Eb-aranyat.

„Büszkék vagyunk a mindenkori utánpótlásunkra. Tudni kell azt, hogy versenyzőink amatőrök. Ezért amikor a fiatal szumósok a felnőtt kor határát elérik, elég nagy lemorzsolódással kell szembenéznünk.” – összegzett Ancsin László.

 

A legutóbbi utánpótlás Eb magyar érmesei:

U14

50 kg Lovász Zoltán 1. hely

70 kg Bokros Márk 1.

55 kg Jámbor Levente 2.

+65 kg Róna Cintia 2.

40 kg Csejtei Zoárd 3.

60 kg Szalai Adrián 3.

 

U16

60 kg Kaszás Elza 1.

70 kg Csernák Dorina 1.

+70 kg Róna Cintia 1. és open 1

75 kg Jakab Dániel 1. és Jámbor Kristóf 2.

95 kg Gyenes Bence 3. és Open 1.

+70 kg Kaszás Lilla 3. és open 2.

Női csapat 3. Kaszás Lilla és Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina összeállításban

65 kg Szűcs Barna 2.

U18

90 kg Zsivnovszki Péter 1.

65 kg Elekes Enikő 1.

60 kg Kaszás Elza 1.

100 kg Gyenes Bence 3.

70 kg Csernák Dorina 3.

Read More

Szumó Eb – A felnőtteknél egy ezüst és két bronzérmet szereztek a magyarok

Utánpótlásban is eredményes volt a magyar delegáció

Pap Arnold ezüstöt, Buzás Patrik pedig bronzérmet szerzett a felnőttek mezőnyében a lengyelországi Krotoszynban megrendezett szumó Európa-bajnokságon.

A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint Pap nehézsúlyban, Buzás pedig 85 kilóban volt eredményes. A Pap, Végh Artúr, Berregi Balázs, Buzás összeállítású csapat is érmet szerzett, miután a bronzmeccsen legyőzte az azeri együttest.

A fiatalok is jól teljesítettek: Elekes Enikő az U21 után U23-ban is Európa-bajnok lett a 65 kilósoknál. Ugyancsak aranyérmes lett Végh Artúr (U21, +115 kg), Gyuricza Marcell (U23, 100 kg), Berregi Balázs (U23, 92 kg) és Buzás Patrik (U23, 85 kg). Ezüstérmet gyűjtött be Kotricz Dávid (U21, 115 kg), Zsivnovszky Péter (U21, 92 kg), Szilágyi Erik (U23, 85 kg). Ugyancsak második lett az U21-es csapat a Végh Artúr, Szilágyi Erik, Zsivnovszky Péter, Kotricz Dávid összeállításban.

Bronzérmesek:

U21 – (Mráz Zoltán 70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Szilágyi Erik (85 kg), Berregi Balázs (92 kg).

U23 – Berta Mike (70 kg), Mráz Zoltán (70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Kotricz Dávid (115 kg)

(Magyar Sumo Szakszövetség)

Read More