Teke – A nemzetközi élmezőny krémje Szegeden gurít

Rangos férfi tekeverseny zajlik Szegeden. A világ egyik legpatinásabb nemzetközi A-kategóriás viadalán a teljes magyar, szlovák és szerb válogatott is elindult. Ez a 18. BB Mentor Kupa.

A verseny 16-os döntőjét vasárnap rendezik meg, és három kategóriában hirdetnek majd eredményt. Az élsportolókon, azaz az igazolt tekézőkön kívül a senior, valamint az utánpótláskorúak között is győztest avatnak. A vasárnapi fináléba azonban csak a legjobb tekések kerültek be.

„Ebben a sportágban ez már hagyománynak számít, hogy a legjobbak Szegeden kezdik meg a szezont. Szépen lassan nagykorú lett ez az A-kategóriás verseny, amelyre nagyon büszkék vagyunk. Több, mint 300 tekéző érkezett Szegedre, a világ egyik legrangosabb versenyének számít a BB Mentor Kupa” – nyilatkozta Karsai Ferenc, a verseny főszervezője. 

Read More

Bajnokok Ligája – Két magyar csapat került lépéselőnybe a nyolcaddöntők során

A férfiaknál a Szeged és a Zalaegerszeg megnyerte első nyolcaddöntős meccsét a tekézők Bajnokok Ligájában.

A Tisza-partiak a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében a horvát KK Beográddal találkoztak és hazai pályán 5-3-ra győztek. A Zalaegerszegi TE idegenben kezdett, és 7-1-re nyerni tudott a román CS CFR Cluj otthonában. Nem sikerült a Répcelaknak. A magyar csapat 8-0-s vereséget szenvedett a horvát KK Zapresic vendégeként.

A nőknél a Rákoshegyi VSE nyolcaddöntőzik, és az első meccsen 7-1-re kikapott a szlovák Podbrezova otthonában.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit december 7-én rendezik meg.

Read More

Tekesport – Európa Kupát nyert a Rákoshegyi VSE

A magyar tekecsapatok ismét bizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak.

Az Európa Kupának idén a horvátországi Varasd adott otthont, ahol a nőknél a Rákoshegyi VSE imponáló magabiztossággal aranyérmet nyert. A magyar csapat a fináléban a német SV Pöllwitz együttesét győzte le 5-3-ra. Ugyanitt a férfiaknál a Répcelaki SE 6. lett, ezzel kiharcolta a Bajnokok Ligájában való indulás jogát.

Az NBC Kupát ugyancsak Horvátországban rendezték meg, Slavonski Brod volt a házigazda, ott a férfiaknál a Zalaegerszegi TE ezüstérmes lett. A Ferencvárosi Torna Club férfi együttese 8., az Ipartechnika Győr SE női csapata a 6., míg a Balatoni Vasas SE női gárdája a 10. helyen zárt.

A Világkupa küzdelmeit a német Ludwigshafenben bonyolították le. Németországban a férfiaknál és a nőknél is a bronzmeccsen voltak érdekeltek a magyarok. A Szegedi TE férficsapata egy végtelenül kiélezett találkozón három fával nyert a szlovák Podbrezova ellen. A nőknél a ZTE-ZAEV TK Zalaegerszeg a negyedik helyen zárt, miután a bronzmeccsen kikapott a cseh KK Slovan Rosice csapatától.

Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke úgy látja, ebben az idényben is meghatározóak lesznek a magyar csapatok. „A nemzetközi kupák abból a szempontból is izgalmasak, hogy ilyenkor derül ki, melyik együttes hogy tudott erősíteni a felkészülés időszakában. Büszke vagyok a magyar csapatokra, mert ismét kiderült: Európa legjobbjai között vannak a mieink. Nem beszélve azokról a magyar idegenlégiósokról, akik nemzetközi csapatokat erősítenek, és ott is meghatározó játékosokká tudtak válni.” – mondta az elnök. 

Read More

Tekesport – Batki Dávid Veronika a nemzetközi szövetség vezető testületének tiszteletbeli tagja lett

Sportdiplomáciai siker! Batki Dávid Veronikát a Nemzetközi Tekeszövetség vezető testületének tiszteletbeli tagjává választották.

A sportvezető korábban a magyar szövetség főtitkáraként tevékenykedett, majd a Nemzetközi Tekeszövetség alelnökeként és főtitkáraként is dolgozott. A második gyermekét váró Batki Dávid Veronika elmondta, örömmel vette tudomásul a megtisztelő címet, amelyről a szervezet legutóbbi kongresszusán döntöttek.

„Jólesett, hogy az eddigi tevékenységemet elismerték egy ilyen címmel. A hivatalos bejelentés a következő konferencián lesz.” – mondta Batki Dávid Veronika, aki hozzátette: sok feladat előtt áll a nemzetközi szövetség.

„Az már korábban megfogalmazódott, hogy minél több földrészt be kell vonni ebbe a sportágba. Az előttünk álló években ezen dolgozik a szövetség. Nekünk ez nagyon fontos, hiszen az egyik sikersportágunkról van szó. Világbajnokok egész sorát nevelte ki Magyarország, és minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy bármelyik vb-re esélyesként utaznak ki a magyar tekések.” – tette hozzá Batki Dávid Veronika.

Read More

Teke – Megreformálják a sportágat

Klaus Barth-tal, a Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) elnökével tárgyalt Pintyőke Marcell, a hazai szövetség első embere.

A szegedi találkozón szó esett többek között a sportágfejlesztésről, a hazai rendezésű világbajnokságról is.

„Izgalmas időszak előtt állunk. Hamarosan nemzetközi tekecsarnok épülhet Magyarországon, miközben már folynak a 2023-as csapat-világbajnokság előkészületei. Többek között erről tárgyaltunk az NBC első emberével.” – mondta Pintyőke Marcell, aki beszámolt arról is, hogy a nemzetközi szövetségben alakult egy munkacsoport, amelynek az a feladata, hogy a sportágat Európán kívül népszerűsítse.

„Ennek a csoportnak a vezetőjeként az előttünk álló időszakban megvizsgáljuk, hogy potenciálisan mely kontinensek lehetnek azok, amelyek országai indulnának a világbajnokságokon. Szép feladat, amely sok munkával jár majd” – összegzett a sportvezető.

Klaus Barth-tal, a Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) elnökével tárgyalt Pintyőke Marcell, a hazai szövetség első embere.

A szegedi találkozón szó esett többek között a sportágfejlesztésről, a hazai rendezésű világbajnokságról is.

„Izgalmas időszak előtt állunk. Hamarosan nemzetközi tekecsarnok épülhet Magyarországon, miközben már folynak a 2023-as csapat-világbajnokság előkészületei. Többek között erről tárgyaltunk az NBC első emberével.” – mondta Pintyőke Marcell, aki beszámolt arról is, hogy a nemzetközi szövetségben alakult egy munkacsoport, amelynek az a feladata, hogy a sportágat Európán kívül népszerűsítse.

„Ennek a csoportnak a vezetőjeként az előttünk álló időszakban megvizsgáljuk, hogy potenciálisan mely kontinensek lehetnek azok, amelyek országai indulnának a világbajnokságokon. Szép feladat, amely sok munkával jár majd” – összegzett a sportvezető.

Read More

Teke – Rangos nemzetközi tábor Szegeden

Szombaton zárul a Szegeden zajló NBC-tábor. A Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) utánpótlás edzőtáborának először ad otthont Magyarország.

A jellemzően 14 és 18 év közötti utánpótlás-válogatott játékosok hat országból érkeztek Szegedre. „Ezt a tábort 2006 óta rendezik meg, Magyarország először ad otthont az NBC-tábornak. Nagy örömmel mondtunk igent a nemzetközi szövetségnek, amikor felkértek minket házigazdának” – mondja Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke, aki egyébként a nemzetközi szövetség egyik alelnöke is egyben. A szegedi táborban napi két edzést tartanak nemzetközi szaktekintélyek vezetésével. Szakemberek szerint a tábor a teljes magyar utánpótlásra nézve pozitívan hat, hiszen a 14-18 év közöttiek európai elitmezőnye gurít a héten Szegeden. Ebben a környezetben edzhetnek a magyarok is.

Read More

Teke-vb: A női válogatott ezüstöt nyert, a férfiak bronzérmesek lettek

Értékes dobogós eredmények! Mindkét magyar válogatott érmet szerzett a 2019-es csapat-világbajnokságon. Véget ért a tekézők csapat-világbajnoksága Csehországban.

A Rokycany-ban megrendezett világversenyen a nők és a férfiak is érmet szereztek. A női nemzeti csapat a döntőben 5-3-ra kikapott a horvátoktól, így végül ezüstéremmel zárt. A férfi válogatott a kisdöntőben volt érdekelt, ahol 6-2-re verte Horvátország legjobbjait. A férfiaknál a szerbek szerezték meg a világbajnoki címet, miután a fináléban 6-2-re verték Németországot, míg a nők bronzmeccsén a németek a cseheket győzték le 6-2-re. Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke elégedetten értékelt a világbajnokság eredményhirdetése után. „Nagyon régen volt ilyen hogy mind a női, mind a férfi válogatott érmet szerez világbajnokságon. Azt hiszem, hogy ez a magyar tekesport erejét jól mutatja. Különösen büszkék vagyunk az utánpótlásunkra, hiszen a csapat-vb előtt rendezték meg az U18-asoknak az egyéni világbajnokságot, ahol Jezsoviczki Anna aranyérmes lett sprint kategóriában, de az U14-es világkupán is több magyar érem volt. Boldogan megyünk haza…” – összegzett Pintyőke Marcell.

Read More

Teke-világbajnokság: Döntős a női válogatott

A női válogatott döntős, a férfiak pedig bronzmeccset játszanak a csapat-világbajnokságon. A csehországi Rokycany-ban zajló világverseny elődöntőjében a nők szoros meccset játszottak a csehekkel és végül 5-3-ra győztek.

A másik ágon a horvátok 6-2-re nyertek a németek ellen, így a vasárnapi döntőben Magyarország-Horvátország összecsapást rendeznek.

A férfiak elődöntője magyar szempontból nem sikerült. A nemzeti csapat Németország legjobbjai ellen lépett pályára és 6-2-re kikapott. Mindez azt jelenti, hogy a vb zárónapján a férfiak Horvátországgal találkoznak a bronzmeccsen.  A férfiaknál Szerbia-Németország döntő lesz.

Eredmények

Csapat-világbajnokság, Rokycany (Csehország)

Nők, elődöntők

Magyarország-Csehország 5-3

Horvátország-Németország 6-2

A döntő párosítása:

Magyarország-Horvátország

 

Férfiak, elődöntők

Magyarország-Németország 2-6

Horvátország-Szerbia 1-7

 

A döntő párosítása:

Németország-Szerbia

Read More

Teke-világbajnokság: Elődöntősek a magyarok

Tovább meneteltek a magyar válogatottak a tekézők Rokycany-ban zajló világbajnokságán.

A nők és a férfiak is elődöntőbe jutottak a csapat-világbajnokságon. A csehországi világverseny negyeddöntőiben a férfi válogatott Szlovákiát győzte le 6-2-re, majd a női nemzeti csapat Ausztrián jutott túl ugyancsak 6-2-vel.

A Rokycany-ban zajló világbajnokságon szombaton rendezik meg az elődöntőket. A férfiak németekkel, a nők pedig a csehekkel mérkőznek a döntőbe jutásért.

Read More

Teke-világbajnokság: Negyeddöntős a női válogatott

Szlovéniát is legyőzte a magyar női teke-válogatott a csapat-világbajnokságon. A csehországi Rokycany-ban zajló világversenyen a nemzeti csapat az utolsó csoportmeccsen 7-1-re nyert a szlovénok ellen. A női válogatott ezzel továbbjutott a csoportjából, és negyeddöntőt játszhat a világbajnokságon.

 

A Magyar Tekeszövetség főtitkára szerint mind a férfi, mind a női csapat jó formában utazott ki a világbajnokságra.

„Mindkét válogatottunk esetében a cél az volt, hogy a legjobb négy közé jussanak Csehországban. Ehhez most a női csapat közel került. A férfi válogatott előtt van még egy csoportmérkőzés” – nyilatkozta Bátor Gábor, a hazai szövetség főtitkára.

Read More