Sikeres felkészülést zárt a Volvo
A svédek jövő héten hivatalosan is bemutatkoznak a közönségnek, addig is otthon, a knutsporti pályán készültek 2016-ra – a teszttel mindkét pilóta elégedett volt.
világbajnokságok hírei
A svédek jövő héten hivatalosan is bemutatkoznak a közönségnek, addig is otthon, a knutsporti pályán készültek 2016-ra – a teszttel mindkét pilóta elégedett volt.
Hazánk elsőszámú autóversenyzője, Michelisz Norbi hamarosan oktatói szerepbe lép: a Hungaroring tanpályáján rendezett vezetéstechnikai tréningen bárki tanulhat tőle március második szombatján.
Idén már két, egyenként négynapos spanyolországi teszten vagyunk túl a Hondával, és mivel február végéig várhatóan nem lesz újabb lépés, lássuk, hogy mire jutottunk idáig! – Michelisz Norbert közzétette legújabb blogbejegyzését.
Noha az idénykezdetet két héttel eltolták a WTCC-ben, ez koránt sem jelenti azt, hogy lazíthatnak a versenyzők. Mint Michelisz Norbert lapunknak elmondta, a Hondánál is be vannak táblázva a következő hetek.
A Hondától elküldött, majd az orosz gyártó által leigazolt korábbi világbajnok szerint tavaly meglepte őt a Vesta, amely az ő segítségével is nagy eredményeket érhet el túraautó-világbajnokságon.
Kedd délelőtt még kérdőjeles volt a Túraautó-világbajnokság idei versenynaptára, miután a sorozat bejelentette, hogy törölniük kellett a Szocsiba tervezett szezonnyitót. Ám a megoldás hamar megszületett.
Az eredeti tervek szerint március 20-án, Szocsiban kezdődött volna az idei WTCC-szezon, de nem sikerült megegyezni a helyi promóterrel – ennek ellenére lesz futam Oroszországban.
A Volvo-Polestar Cyan Racing nagy ambíciókkal vág neki gyári WTCC-kalandjának – Thed Björk szerint akár már egy év múlva harcban állhatnak a világbajnoki címért.
Az első számú magyar autóversenyző blogján számos kérdésről nyilatkozott, így festéséről, rajtszámáról, egy snookermeccsről, új autójáról, házasságáról és a „raikköneni elismertségről” is szót ejtett.
Immár tizenhárom ülésnek van gazdája a 2016-os WTCC-szezonra, hiszen a Sebastien Loeb Racing megnevezte harmadik versenyzőjét is – ezzel nincs már szabad Citroen a mezőnyben.