Micheliszt dícsérte a WTCC főnöke
A WTCC irányítója, Francois Riberio nagyon pozitívan nyilatkozott a privát-kupa tavalyi győzteséről, és dicséri a gyári csapatokat is, hogy be merik vállalni a fiatal, tehetséges pilótákat.
világbajnokságok hírei
A WTCC irányítója, Francois Riberio nagyon pozitívan nyilatkozott a privát-kupa tavalyi győzteséről, és dicséri a gyári csapatokat is, hogy be merik vállalni a fiatal, tehetséges pilótákat.
Új nevet és nagyobb pénzügyi támogatást kap az eddigi Yokohama Trophy, amelyet kétszer nyert meg Michelisz Norbert. A magyar versenyző 2016-ban már nem indul a függetlenek között.
A Honda frissen igazolt britje, Robert Huff szerint új csapata nagyszerű lehetőség arra, hogy 2012 után ismét a bajnoki címet célozza meg a Túraautó-világbajnokságon.
A Polestar Racing egyik pilótája úgy véli, hogy a Volvo már első gyári szezonjában meglepetést okozhat a WTCC-ben, mindazonáltal nehezebbnek gondolja a mostani autók vezetését.
Tíz évig volt a Zengő istálló tagja Michelisz Norbert, akire egy tehetségkutató során figyelt fel a csapat. A Honda által leszerződtetett versenyző ezt a kezdetet idézte fel.
Noha bíznak a sikeres kezdésben, a 2016-ban gyári csapattal a WTCC-ben induló svédek úgy vélik, nem várható olyan dominancia tőlük, mint a Citroen első szezonjában, két évvel ezelőtt.
A legfontosabb kérdés már eldőlt, sok másik viszont még nyitott a túraautó-vb idei mezőnyében: az alábbiakban áttekintjük, hogy néz ki a csapatok felállása két hónappal a szezonkezdés előtt.
Eddig annyit tudtunk, hogy a Zengő Motorsport szeretné magyar pilótával folytatni a WTCC-ben: a csapatvezető friss nyilatkozatából úgy érződik, már azt is tudja, ki lesz az új tehetség.
Az elmúlt öt évben Bári Gergely dolgozott a magyar WTCC-pilóta mellett a Zengő Motorsportnál, a közös munkát pedig a gyári Honda-istállónál, a JAS-nál is folytatják.
A Formula.hu egyedülálló módon exkluzív fotókhoz jutott hozzá a Jerezben tesztelő Michelisz Norbertről, aki első alkalommal vezeti a Hondát a gyári csapat hivatalos versenyzőjeként.